Július 19-én Balatonfüreden kerül megrendezésre 20. alkalommal az S.B.G & K. Kalóz vegyespáros verseny, mely egyben társadalmi esemény is. Keress egy szabad kalózt, egy ellenkező nemű versenytársat (lehet bármelyikőtök vagy mindkettőtök amatőr is), és nevezz 19-én (a Kalóz bajnokság nevezési napján) reggel! A 3 futamos verseny kis virsli pályán zajlik, és senki számára nem megerőltető. Viszont: a délutáni, rétes/torta/gyümölcssaláta fogadással összekötött díjkiosztón mindenki nyer! Egy asztalon annyi díjat teszünk ki, ahány résztvevő volt, és az eredmény sorrendjében mindenki választhat. Kérem, hogy indulási szándékotokat lehetőleg előre is jelezzétek a szentpeteri.sbgk.hu címen, hogy az ajándékokat előre meg tudjam venni. Mindenkit szeretettel várunk: Szentpéteri Ádám
MEGHÍVÓ az S.B.G. & K (korábban Wirtgen) KUPA KALÓZ VEGYES PÁROS VIADALra A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2009. július 19. A verseny célja: 1. Hogy jól érezzük magunkat. 2. Hogy összemérhessék tudásukat kalózosok és nem-kalózosok. 3. Hogy felmérjük, ki az úr a háznál. 4. Hogy találkozhassunk híres, de már velünk együtt nem versenyző vitorlázókkal. A verseny résztvevői: Minden, vitorlázást és társaságot kedvelő résztvevőt szeretettel várunk. A részvétel feltétele, hogy a legénység egy férfi és egy hölgy legyen, azonban bármelyikük kormányozhat. Vita esetén az erélyesebb személyiség dönt. Hajóról a résztvevőknek kell gondoskodniuk. Amatőr résztvevőket is szeretettel látunk! Részletes felvilágosítás: Szentpéteri Ádám tel.: 4611020 vagy 06209422425. A verseny főrendezője: Hagemann László A zsűri elnöke: Hantó István (bár óvás remélhetőleg nem lesz) Nevezés: Díja hajónként 7.000 – Ft., ideje és helye: 2006. július 19, reggel 800 és 900 között, a Koloska-Marina vitorlástelepén. 900 után történő nevezés esetén 10 percenként 1 korsó sör a többletdíj. A nevezési díj magában foglalja a díjkiosztón két fő részére a fogadás díját is. A verseny fővédnöke: Atomerőmű Sportegyesület Vitorlás Klub Program: Az első rajt ideje július 30. 1030 . A verseny 3 futamos, kis pályás, a szélviszonyoktól függően a Koloska-öbölben elhelyezett pályán. A további futamokat lehetőség szerint ráindítással tartjuk; a verseny mindenképpen úgy fejeződik be, hogy a Magyar Bajnokság felmérését és nevezését ne zavar-ja. Társasági élet: Tekintettel a vasárnapi időpontra, valamint a Magyar Bajnokság nevezési/felmérési idejére és az esti gulyáspartira, kivételesen nem vacsorát rendezünk, hanem a díjkiosztóval egybekötött rétes – torta – gyümölcssaláta – partit, mely a résztvevőknek ingyenes. A díjkiosztó és evés-ivás időpontja július 19-én 1600, helyszíne a Koloska-Marina vitorlástelep. Hozzátartozók részére a szénhidrát/diétás-kúra 2.000.- Ft (önköltségi ár). Amennyiben az időjárás futamok megtartását nem teszi lehetővé, a díjkiosztást és evés-ivást mindenképpen megtartjuk; ebben az esetben a díjak kiosztásának sorrendjét sorsolással döntjük el. Pálya: Parthoz közeli kisméretű „virsli” pálya a cirkálószakasz kezdete alatt el-helyezett rajt- és célvonallal. A pálya teljesítése: Rajt – cirkáló – hátszél – cirká-ló – hátszél – befutó. A fenti pályától való eltérés jogát a versenyrendezőség fenntartja magának. Ebben az esetben a versenyzőket a futamok előtt külön tájékoztatjuk. Díjazás: A verseny valamennyi elrajtolt résztvevője kisebb-nagyobb tárgy-jutalomban részesül. A legjobb páros elnyeri a 2009. évi S.B.G.& K. kupát. Kérjük a t. Résztvevőket, hogy lehetőség szerint minél több kísérő motorosról gondoskodjanak. A verseny rendezősége nem vállal felelősséget sem a versenyzők, sem a hajók versenyen való részvétele során bekövetkező baleset vagy anyagi kár vonatkozásában. Szélerősödés vagy viharveszély esetén – ha a versenyt nem szakítjuk félbe – a hajó legénysége dönt a kiállásról, vagy viseli a verseny folytatásának felelősségét. Minden résztvevő a saját felelősségére és veszélyére vitorlázik. Mindenkit szeretettel vár a Rendezőség