Sirály kupa 2013. végeredmény

A hosszú tavaszi “tél” után az első igazi nyári napon szélcsend és verőfényes napsütés köszöntött a mezőnyre, így az első napon nem volt futam. Volt helyette csocsó, flipper, alvás, pakolás, barnulás, bambán bámulás s minden más, mit ilyenkor a lelkes vitorlázók már megszoktak.

Vasárnap a trükkös, változó erejű és irányú forgolódós dél, délnyugati (délkeleti vagy amit akarok) szélben 3 futamot sikerült megtartani, melyben a Németh család egyértelmű teljesítménnyel – 3 első hellyel! – megérdemelten nyerte a versenyt. A második az első napon Nyeste – Varjas duóként nevezett, azonban ténylegesen a második napon Németh Adriánnal megerősített csapat lett. Harmadik és egyben a legjobb masters a Pávics Doktor – Tóth Pista egység lett. Viszonylag ritlkán fordul elő, hogy bár menet közben voltak szép csaták és újra osztások, de a befutóban minden futamban ugyanaz a sorrend volt mint a végeredmény.

Gratulálunk a győzteseknek és köszöjünk a részvételt az indulóknak!

2013 SIRÁLY KUPA VÉGEREDMÉNY