Igyekeztem az OB utolsó napján, friss emlékek alapján összefoglalni a versenyt.

A verseny utolsó napjának estéjén tűnődve a hét élményein úgy döntöttem, hogy fogalmazásgátló tablettám bevétele előtt még írásba foglalom gondolataimat az idei OB-val (akarom mondani Nemzeti Bajnoksággal) kapcsolatban.

Ha egy szóba kellene sűrítenem, azt írnám megagigalike, de kibontom, mint egyszeri gyerek az ágyneműtartóban megtalált karácsonyi ajándékot december 16-án…

Kezdjük rögtön a nehezével. Bár mindenki hozott még egy embert (a mancsaftját) mégsem voltunk sokan…

Hiányoztak a vízről sokan olyanok, akikkel teljesebb lehetett volna az élmény… Erhardték, Kámánék, Gyurika, az egis-es hajók, Hirschlerék, Hollóék és még sok-sok harsányabb és csöndesebb társunk, akikkel évekkel ezelőtti OB-n találkoztunk.

Hiányzott Dóra és az öreg Szárcsa is. Ég Veletek! 🙁

A szombati érkezés remek ötlet volt. Főleg azért, mert így lehetőség nyílt arra, hogy tiszteletünket tegyük a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, mint szemlélő, bár az idő előre haladtával komoly belső igény mutatkozott arra is, hogy fellépőként is nyomot hagyjunk a közönségben. Szalacsy Sándor szállóigévé vált mondatával zárnám le a vasárnap hajnalba nyúló program szemléltetését: „Többet elmondani nem kívánok, kérem kapcsolja ki!”

Vasárnap a vicces, zenés-táncos különítményünk, valamint a Nap felébredésével konstatáluk, hogy a Fűzfői Klub jelentős változásokon ment keresztül. Egy dolog viszont változatlan maradt: a vendéglátók odaadása. (Ti.: Odaadták a szobát, hogy ott aludjunk…)

Felmérés volt vasárnap. Tomi, a mi felmérőnk (nem a mosópor) pik-pak felmért mindent, de leginkább a helyzetet, hogy későn fog szabadulni, így nem csak a vitorla van elszabva, hanem a napja is.

A hétfői két futam nagyjából előre vetítette, hogy a tavalyi bajnok az idén sem fog lemondani a dobogós helyről a pódiumon érzett tériszonyára való hivatkozással. Meg az is biztosnak tűnt, hogy többen jelentkeztek be esélyesként a pontszerző helyekért, mint amennyi egységnek jut ezekből a pontokból. Hétfőn a Balatoni Bob (ez nem egy személynév, hanem a gravitációs erő felhasználásával, zárt pályán üzemelő olyan közlekedési eszköz, amely felett történetesen nem Vitézy Dávid prosperál.) – szóval a Bob remek buli. A lesiklás során készült képekből készül a HVG jövő heti címlapja.

Aztán jött a kedd. (meg a Kiskegyed). Meg jött a túl nagy szél is. Sok is. Így maradt a büfés lányok szórakoztatása. Természetesen a parton. Persze csak azoknak, akik erre Facebookon feltűntetett családi állapot státuszukban az ehhez szükséges opciót választották (single/in a complicated relationship/divorced) vagy erre állították át ideiglenesen a státuszt. A többieknek meg maradtak az alternatív lehetőségek. Büfés fiúk, petanque, oroszlán idomítás, kardnyelés (utóbbi kettőt viszonylag kevesen választották), alvás és a büfében fellelhető alig 25-30%-ban kitöltött rejtvények megfejtése. Este a híres Hodács hajó- és latnigyár egyik topmenedzserének a vezetésével betekintést nyerhettünk egy hazai kisvállalkozó nagy reményekkel teli…. (nem igazán tudtam befejezni ezt a mondatot, de olyan frankóra sikerült az eleje, hogy nem volt szívem visszatörölni.)

Aztán jött a szerda. Már nagyon vártam, mert este megy a Szulejmán az RTL-en és kíváncsi voltam Hürrem és Szümbür Aga kalandjaira. Ettől függetlenül azért reggel (morgen) kimentünk a vízre. A cseppet sem lengén fujdogálós szél láttán a japán ősökkel rendelkező versenyzők – testi adottságaik okán – nem voltak túlságosan boldogok. Hiszem, hogy a nap végén súlyzó készletek sokaságát lehetett volna kamatmentes, cetelemes hitellel részletre eladni, hiszen mindenki megfogadta a nap végére, hogy jövő télen nem fog ismét eltunyulni és többen már Béres Alexandra telefonszáma után kutattak. A nap 4. futamjának rajtjánál viszonylag kevés természetesnek tűnő mosollyal találkoztam. No és a versenyt rendező Beló sem kapott volna abban a pillanatban bonbon meggyel és lejárathoz közeli mogyorókrémmel valamint műanyag dugós BB-s édes pezsgővel kitömött CBA-s csemegekosarat sokunktól a „remek” futamrendezési ötletének fődíjaként. Sebaj, megoldottuk, mint egyszeri gyerek – akiről már írtam fentebb – a matek házifeladatot az énekórán.

A partra érkezés után úgy tűnt, hogy néhányan a gyerekkori dodzsembéli élményeiket is újra akarták élni, hiszen annyi volt a törött hajó, mint a kis Lakatos Winettou Dzseniferben a hajbogár.

Este a borozás mellé megkaptuk Kálmán bácsi (aki nem tévesztendő össze Kámán bácsival, Csilla és Tomi papájával, Nóri apósával, Nóri édesapjának nászával, Nóri édesanyjának nászasszonyának férjével, aki mellékesen nagyapa lett és amihez szívből gratulálunk a mezőny teljes nevében!) szintiboj programját, amelyre kiváló cseh barátaink is táncra perdültek – nem is akárhogy! -, bár vélhetően Charlie dalainak mélyszántású mondandójáról halvány lila gőzük sem volt.

Ekkor jutott eszembe, hogy gyerekkoromban néptáncos akartam lenni, de rájöttem, hogy nincs olyan nép, ahogy én táncolok…

Csütörtök. Este Revolution az RTL-en. Természetesen bealudtam rajta, mint egyszeri gyerek a fizika órán, a lakmuszpapírral történő lúgosság ellenőrzése közben (ez lehet, hogy kémia volt, mentségemre szóljon, hogy az egyszeri gyerek nem volt osztálytársam. Ő B-s volt én meg A-s.). Kicsit szerényebb szél, mint szerdán. Ez átpörgette a mezönyt, mint jóféle tavaszi hurrikán a mezőn kint felejtett tarka tehenet.

Olyanok is előre kerültek, akik eddig nem épp az elején jeleskedtek és – a nem várt logikai csavar alapján – olyanok is kénytelenek voltak megelégedni a hátsóbb pozíciókkal, akik addig remekeltek. Este jókai – a jó kaja (Érted? Egy intellektuell szóvicc…). Majd csillagvizsgáló állomás látogatás. Bódy Kornél rendmániás szaktársunk takarítási szándékát – mely a csillagvizsgáló távcső lencséjének tisztogatására irányult – nem éppen jó ötletnek gondolták a vendéglátók, ezért a program hirtelen megszakítására tett konstruktív javaslatot a fő csillagvizsgáló. Az ügyrendi szavazást másodpercek alatt lebonyolította. Mivel az ügyben egyedül ő rendelkezett teljes értékű szavazati joggal ezért a voksolást követően hazakullogott a csapat, anélkül, hogy sikerült volna a Merkúrt (nem az autó átvevő hely) vagy a Balaton közepén fedetlen felső testtel – urambocsá’ mezítelenül – vizi kerékpárral közlekedő fiatal menyecskéket szemügyre vételezni és a látottakat értékelni egy nyolc fokú skálán.

Péntek. 2 óra pihi. (lásd az idő eltöltésére az opciókat a keddi leírásban, ami kiegészült a parton felállított lakodalmas sátor berendezésére érkezett dekoratőr hölgyek számára nyújtandó segítséggel valamint keresztszemes hímzéssel valamint vizen járással hátrafelé egy kézen. A kardnyelés megint nem volt népszerű.). Majd 2 futam következett, ami a meg-megélénkülő gyenge szél furfangos jellege miatt megint csavart egyet az eddigi keresztbe vert jellegen. Semmiképp nem emelném ki egyik egységet sem a mezőnyből, miért is tenném? Esetleg ha azonban írásban, 3 példányban benyújtott, közjegyzővel ellenjegyzett és cégszerűen aláírt kérelem formájában igény mutatkozik rá, nagyduzzogva ráveszem magam, hogy objektív tájékoztatás keretében információt szolgáltassak a történtekről…

Ahogyan az ehhez hasonló sportesemények döntő többségében lenni szokott közepesre sikeredett meglepetésként most sem történt másképp: a verseny végén volt a díjátadó ceremónia, hiszen ekkorra derültek ki ki kaphatja meg a serlegeket és az érmeket. A győztesek a dobogóra álltak az alábbi logika alapján: a nyertes a legmagasabb fokra, a második a 2. legmagasabbra, a harmadik helyét nem nehéz kikövetkeztetni akár egy óvatos 98-as IQ-val sem. (Akinek nehézséget okoz, dobjon egy e-mailt rávezetőként segítséget küldök majd.)

És most néhány komoly szó. Komoly, komoly, komoly, komoly, komoly.

Most már tényleg.

A fűzfői erők mindent megtettek azért, hogy jól teljen el a hét. Remek volt Cuzammen… (meg Cuzammenen kívül Pali bácsi is és a többiek is). Jó lenne, ha több versenyen találkozhatnánk legalább ilyen létszámban. (Nem feltétlenül a fűzfőiekkel – bár velük is – sokkal inkább a versenyzőkkel.) Ha azok a hajók, amelyek a hangárok mélyén voltak a héten időnként előkerülnének egy-egy versenyre olyan módon, hogy vízre is rakják őket (mármint a hajókat, nem Pali bácsiékat).

Konstruktív javaslatom, amely hasznosabb, mint a csillagvizsgáló által tett hasonló indítvány:

Talán érdemes lenne a vegyespáros „bajnokságot” újragombolni (akarom mondani gondolni), hátha sikerül legalább ott Szuszut megfogni. (nem úgy megfogni, hanem a versenyben…)

Köszönet és elismerés mindenkinek!

Koleszár Péter (HUN-211 elől ülő, ex-hátul ülő) (esetenként elől álló)