Kalóz OB 2015. végeredmény

A nemzetközi versenyben a cseh Josef Sivy – Pavel Moucha kettős mögött a második helyen végezve Varjas Sándor és Kutassy László kettőse nyerte a Csopakon a Kereked VK által rendezett Kalóz bajnokságot.

Az óvásoktól sem mentes versenyen a bajnoki ezüstérmet Gmeiner István és Kő Tamás, a bronzot Dr Bödör Gergely és Koleszár Péter kettőse érdemelte ki.

A magyar bajnok az érem díjazáson túlmenően elnyerte az 1978-ban az Országos Vízügyi Hivatal Elnöke által alapított örökös vándor díjat is.

Igazi, tüzes, pörgős bajnokság volt, szoros küzdelmekkel, olykor feketezászlós rajtokkal, sok izgalommal. Különösen az 5. és a 6. futam után szaporodtak meg az óvások, pontosabban a korai rajt miatt kizárt egységek vitatták a versenyrendezőság állításait. Két-két korai rajtos kizárással bukta el a dobogós helyezés, esetleg az abszolút győzelem lehetőségét is Fluck Benedek és Székely-Gyökössy Szabolcs, illetve Ian Ainsie és Weöre Márti párosa.

A najnokságon öt cseh egység is részt vett, nemzetközivé téve a viadalt. De vitorlázott olyan rég nem látott „őskalózos” is, mint Villamos, vagyis Gerő András, illetve részt vett az MVSz főtitkára Holczhauser András is.

Az egykor többszázas mezőnyeivel legnépszerűbb magyar hajóosztály versenyein az utóbbi években minimálisra csappant az indulószám. De mára újabb fellendülés vette kezdetét. Egy ilyen jó küzdelmeket hozó bajnokság és nemzetközi verseny is nagyot lökhet a a Kalóz osztály népszerűségén.

A verseny végeredménye letölthető a mellékletből.

forrás: Hunsail.hu

OB-vegeredmeny

Nemzetkozi-vegeredmeny