Kedves Lelkes Kalózosok, Vitorlás Barátaink,
Amint tudjátok, nagy változás elé néz a Mi kis kikötőnk.
Ezt szeretnénk Veletek együtt elbúcsúztatni.
A következő programmal készülünk a 2018. október 6-án megrendezésre kerülő Évadzárón!
A versenyt Holló Dániel, és csapata bonyolítja le.
Nevezés 2018.október 6.-án 8:30-9:30 között a Szövetség Irodájában a telepen lesz.
3 futamot tervezünk, de ez természetesen most időjárás függő! (Semmi nincs kőbe vésve.)
A nap további részében inkább a jó kedvre, a „bulira” helyezzük a hangsúlyt!
Akkor most essen pár szó a kulináris élvezetekről is:
Lesz egy remek csapat, aki elkészíti a bográcsban elkészítendő finomságot, majd mások a grill körül tüsténkednek, hogy fenséges étket varázsoljanak elétek.
Páran bevállaltuk, hogy előző nap konyhatündérekké avanzsálunk, és nagyon finom, ízletes süteményeket készítünk a tiszteletetekre.
De, hogy a kiszáradástól is megvédjünk Benneteket, szerveztünk egy borkóstolót is, amit a Jandl Pincészet prezentál, 16 órás kezdéssel.
A zenéről, és a jó hangulatról kora délutántól Betuker Botond gondoskodik.
Itt külön kiemelném, hogy dress codot nem határozunk meg, de a tánccipőket nehogy otthon felejtsétek!
Természetesen figyeljük az időjárást, és minden programot a szerint alakítunk.
Nagyon sok szeretettel várunk Benneteket, hogy utoljára még ebben a környezetben, miliőben, együtt töltsünk jó hangulatban, egy szép napot!
Sopron, 2018.09.26.
Szilvási Judit, és a lelkes FVSZ csapat