Sarudon idén is megrendezték 2024.06.21-06.23 között az Tisza-tó Sail Kalóz és Finn Regatta versenyt, ahol kalózban 9 hajó nevezett.

Az első napon közepes szélben 3 futamot sikerült megrendezni, ahol a mezőnyhöz idén csatlakozott új páros Fazekas-Klie Ágnes Fazekas Gergely páros egyenletes versenyzéssel vezetett a nap végén a két futamot is nyerő Németh Ferenc – D. Szabó Andrea páros előtt.

A második nap a fülledt melegben sokáig vártak a parton a rendezők és a versenyzők míg végül 15 óra után vízre ment a mezőny és egyre frissülő szélben 2 futam ment le. Itt az addigi vezető páros mellé a Tóth György – Bödör Gergely páros egy futam győzelemmel jelezte, hogy egyre jobb formába lendültek.

Éjszaka egy komoly vihar csapott le a Tisza-tóra, mely nagy riadalmat igen, de szerencsére érdemi károkat nem okozott, bár a székek, asztalok mellett hajókat is felborított a 80-90 km/órás szél.

A harmadik napon friss szélben további 3 futam került a tarsolyba, így összesen 8 futam alapján alakult ki a végeredmény. Az utolsó napon is Ági-Gergő volt a legerősebb csapat, nyomukba szorosan a Dr. Tóth Gyuri – Májó páros. Ádám és Zsolt is napról napra javítva ért fel a dobogóra, kevéssel megelőzve a stabilan jól vitorlázó Tajthy Imi és András által alkotott családi csapatot. 

Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük a rendezést! 

Eredmények: Tisza-tó Sail Kalóz és Finn Regatta

Képek az Élményfalu – Sarud oldalán találhatóak:  https://www.facebook.com/photo?fbid=7559108167519677&set=pcb.2232409323760647